II. Calixtusz (1119-1124) a 'mágnás miska'

pope_callixtus_ii.jpg

Kallixtusz cselekedeteire vonatkozóan Pandulf és Boso biográfiája mellett egy rövid, de fontos dokumentumot érdemes még megemlíteni. Reims monostorának tudós tanára (skolasztikus) volt Hesso atya, kinek feljegyzéséből rövid kivonatot olvashatunk Reimsben, 1119-ben lezajlott tárgyalásból. W. Wattenbach kiadásában (Monumental Ger. Scriptores XII.)

A mindössze egy évig pontifikáló II. Gelasius elhunyta után, a Cluny-i monostor dísztermében megtartott összejövetelen, Conon püspök és a gregoriánus vezetők február 2-án, Vienne érsekét Guidót választották pápának. Guido a gregoriánus pártszervezet legdühösebb élharcosa volt, aki sosem riadt vissza az erőszak és a megfélemlítés használatától, jóbarátjával Cononnal elsőként átkozta ki V. Henriket 1112-ben és ő kényszerítette ki, valamint kapitány módjára ő vezérelte végig még abban az évben azt a laterani zsinatot, ahol a sarokba szorított Paszkál pápa beismerte a Henriknek nyújtott privilégium hibáját. (Bármilyen hiba beismerése nevetségessé teszi a 'pápai tévedhetetlenség' doktrínáját). A császár rongálása és a főnökének számító pápa megrángatása sok tisztelőt hozott a goromba főpap konyhájára, minek következményeként a világvége eljöveteléért imádkozó, türelmetlen papok között különösen népszerű, vezetésre méltó figura lett Guidoból. A másik csodálatos korai cselekedete volt, mikor a bibliai példaképéhez, Akháb királyhoz hasonlóan, megkívánta, hogy birtokolja a másikét – „... felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szőlőjében és azt elfoglalja.” (I. Kir. 21:16) –, ő is rátámadott és erőszakosan elfoglalta, Grenoble püspöke, szent Hugó felügyelete alá tartozó Sermorens vidékét (Isére folyó völgye), minden templomával, kolostorával földjeivel, erdőivel egyetemben. Szent Hugó természetesen Rómában felebezett az akkor hatalmon levő II. Orbánnál, ami semmi eredményt nem hozott, mert Guido egy rakás arannyal megvásárolta az egyébként megvesztegelhetetlen gregoriánus bíborosokat és még Orbán is úgy tetette, mintha neki semmi köze sem lenne a Guidó érdekei mellett döntő laterani főpapok (római kúria) határozatához. Guido a lefizetett római főpapok által kiállíttatott egy alapos gondossággal megszerkesztett pápai elismerő-megerősítő (konfirmativ) oklevelet, mely az érseksége (egyházmegyéje) birtokaihoz tartozó területek listáját sorolta végig. Ehhez az oklevélhez Guido egyszerűen hozzá hamisította a Sermorens vidékének birtoklását. Mikor kiderült a hamisítás, a korrumpált Orbán nagylelkűen átsiklott felette és bizony ilyen protekcióval szemben a grenoblei szent Hugónak semmi esélye nem maradt, pedig Hugó atyát Franciaországban nagytekintélyű szent durranásként tisztelték. A szimónia ellen, évtizedek óta kotkodácsoló gregoriánus papság szemrebbenés nélkül elfogadta a hamisítás tényét és még véletlen sem ítélte volna el. Jellemzően mikor már pápa lett Guidoból, utána sem volt hajlandó az elrabolt Sermorens-i birtokokat visszaszolgáltatni vagy szent Hugót kellőképpen kompenzálni. Ugyanolyan rabló-tolvaj főnemes volt Guido, mint kora bármelyik rablógrófja, a különbség mindössze az volt, hogy Guido érseki pacuhában parádézhatott, és ezért olyan szentséges tiszteletet követelt, amiről más hasonszőrű rablógróf álmodni sem mert volna.

Megválasztásában mégis inkább magasrangú származása, mágnás miska javaival vetekedő vagyona, dúsgazdag rokonsága – kik közt királyok, hercegek is voltak – volt a mérvadó, mint a korábbi szemétkedése. Még felsorolni is sok a hatalmasokat, akikkel rokonságban volt Guido; I. Henrik angol király másodfokú, míg V. Henrik császár elsőfokú unokatestvére volt, unokahúga Savoyai Adél, VI. (Kövér) Lajos felesége volt, míg unokaöccse VII. Alfonz Kasztília királya volt, kishúga Klementina a Flamand őrgróf felesége volt … Vienne zsiros érseki székét családja gazdagsága-befolyása már 28 éves korában biztosította számára, hasonló korrupt módon, mint ahogyan öccse, Hugó (kilencen voltak testvérek) nyerte el Besancon érsekségét. Vagyona, összeköttetései, korábbi aljasságai és vulgáris erőszakossága tökéletesen megfelelt a pápaválasztó főpapoknak (mindössze nyolcan voltak) és a hatalomsóvár viennei érsek boldogan kapott a lehetőségen. Egy héttel megválasztása után 1119. február 9-én Vienne katedrálisában olyan alakok, mint Conon, Petrus Leoni, Ostia bíborosa Lambert, Rocemanus a katolikus kánonok figyelmen kívül hagyásával pápává szentelték mágnás miskát. Mind a megválasztása, mind a felszentelése ellentétes volt az egyházi törvények világosan megfogalmazott előírásaival, mely kimondta: a pápát Rómában, a római bíborosok (Sacrum Collegium) által kell megválasztani és felszentelését is Rómában kell lebonyolítani. Arról nem is beszélve, hogy az egyháznak már volt vezetője, VIII. Gergely (Mauritus Burdinus) személyében, aki a római klérus és polgárság teljes bizalmát élvezve Rómában pontifikált. A felfuvalkodott gregoriánusokat mindez annyira érdekelte, mint a parancsukra megkínzott eretnekek szenvedése. Hiába hajlongtak Kallixtusz előtt Franciaország meg fél Németország vezetői, majd egész nyugat-Európát maga mögött tudhatta, kivéve a pápaság számára legérzékenyebb területeket: Rómát és az attól északra fekvő részeket. Kezdetben még nem volt eléggé felkészült, hogy Rómába menjen, meg aztán először fontosabbnak tartotta Henrik császárral való leszámolást. Egy éven át járta az országot, az egyik püspökségből, a másik hercegi kastélyba ette a fene, majd jómódú apátságokba vendégeskedett közben templomokat, kolostorokat szentelt, fel, provinciális zsinatokon elnökölt privilégiumokat, kinevezéseket osztogatott, pénzt gyűjtött és fegyveres szövetségeseket toborzott. Körlevelében megfenyegette a német egyház vezetőit, hogy jaj nekik ha engedelmeskedni merészelnek Henriknek, és uralkodójuk elleni fellépésre biztatta őket: „… nem engedhetjük meg saját magunk beszennyeződését egy visszataszító tirannus förtelmes invesztitúrája által.”(Ep. 7. – Köln érseke Frederiknek küldött, 1119. áprilisában kelt levele). Július elején zsinatot hívott egybe Toulouse-ban, melyet azért érdemes említeni, mert itt átkozták ki először kathar, másnéven albigens tanításokat (doktrínákat) és hozták törvénybe az erőszakos üldözés jogosságát, „... az isten egyházán kívülálló eretnekeket, követőikkel együtt a szekuláris fegyverek segítségével kel kell jobb belátásra kényszeríteni.” (Toulouse zsinati dekrétum, Jaffé, Monumenta Brambergensia, 352 o.).

Kallixtusz, Vilmos Chalon püspöke vezetésével a legravaszabb szolgáit küldözgette egyetlen üzenettel császárhoz: ha békét akar mondjon le az invesztitúra jogáról, ha nem, akkor elpusztítják. A császár mindvégig személyesen szeretett volna találkozni és egyességre jutni az új pápával, de az előbb ígéreteket akart kicsikarni az uralkodótól és ezért húzta-halasztotta a találkozást. A két fél végül is megállapodott, hogy a magas szintű találkozás október 25-én lesz lehetséges Mouzonban. Még előtte Reimsben, október 20-án ereje és hatalma demonstrálására egy megagyűlést nyitott meg Kallixtusz, ahova Angliából, Spanyolországból, Németországból, Franciaországból érkeztek a nagyérdemű egyházvezetők, sok főpap kisebb sereget hozott magával, Ordericus szerint Adalbert, Mainz püspöke ötszáz páncélos lovaggal érkezett, 15 érsek, 200 püspök, 200 apát és 420 prelátus jelenléte próbálta emelni az egyébként lapos színvonalat. (XII.-21). Megjelent továbbá VI. Lajos (durrogó feleségével) és az összes francia főnemes – testőrséggel, családdal, udvartartásával –, oly sokan, hogy sok lovagot, apródot, csatlóst a városon kívül sátrakban kellett elszállásolni. Az óriás gyűlés kiadásait egyrészt Reims városa állta, de a legtöbb pénz a kiadások fedezésére a mágnás pápa kincstárából került elő. Mióta mindhárom idősebb fiútestvére (Renaud †1099, István †1101, Raymond †1107) elhalálozott Guidóhoz folyt be Franciaország leggazdagabb tartományának, Burgundiának minden haszna, jövedelme. A töméntelen vagyon Európa leggazdagabb főpapjává léptette elő Guidót, akinek ez sem volt elég 'világhódító' terve kivitelezésére, hanem folyamatosan pénzt követelt más főpapoktól és gyengejellemű nemesektől. Volt miből tehát bőkezűen osztogatni az aranyakat, tellett a lakomákra, pompás fogadásokra, templomok, paloták feldíszítésere valamint volt miből megvesztegetésekkel biztosítani olyan vezető személyek szövetségét, akik különben a császár mellett álltak volna ki. A gyűlésen – melyet a pápa október 22-én zárt be – másról sem csámcsogtak, mint Henrik kötelességéról, ami az invesztitúra feladásában kell hogy beteljesedjen. A nagygyűlés magasan szárnyaló nívóját külön emelte Savoyai Adél, VI. (Kövér) Lajos felesége megjelenése, aki telenyafogta az egyházi és világi nagyjai fülét férje hűtlenségével és azonnali jogorvoslást követelt a pápától. A gyűlés lezárása után a pápa utasította a megjelent főpapokat, hogy visszatértéig maradjanak helyükön, egy se hagyja el Reims városát –, majd utána elindult Mouzonba.

A ravasz pápának eszében sem volt csak úgy egyenlő félként találkozni a császárral, bevetette magát Mouzon vártornyába és onnét küldött egy pimasz legátust a császárhoz, aki a városka melletti táborában tartózkodott. Ordericus a pápát mosdatja mentegetésével, miszerint Henriknek egy harmincezres fős serege volt állomásozott a Mouzon környéki völgyeiben és így a pápa nem kockázhatott meg egy személyes találkozást. Ez is egy 'véletlen' túlzás vagy szándékos hazugság, mert ha a császárnak lett volna harmincezer katonája, akkor szétcsapott volna a reimszi viperafészekben. Szintén Ordericusnál olvashatjuk, hogy Crema kardinálisa, János később elmagyarázta a Reims-i gyülekezetnek, hogy a korábban kibocsájtott privilégium megerősítése végett Henrik foglyul akarta ejteni Kallixtuszt, miként foglyul ejtette II. Paszkál pápát és ezért nem kerülhetett sor a találkozásra. A pápa küldöttei mindjárt azzal kezdtek, hogy a császárnak mezítláb kell a pápa elé járulnia, mikor a bűnbocsánatát és az anyaszentegyházba történő visszafogadását kérvényezi, mire Henrik lovagjai – legalábbis Hesso (Relacio de concordat Remensi) szerint – mindjárt a kardjukhoz kaptak mire a követség felajánlotta egy privát audiencia lehetőségét, az abszolválás szertartása lébonyolításához, ahol ellenben rongyokban burkolt lábakkal kellett volna megjelennie. Ilyen arrogáns fellépéssel nem is lehetett semmilyen megállapodás, a pimasz küldöttség örülhetett, hogy az uralkodó nem vágta őket dutyiba és a pápa amilyen gyorsan csak tudta elhagyta Mouzon erődjét, szinte menekülve rohant vissza Reimszbe.

Nem kellett sokat várni a szentatya dühöngő bosszújára, október 29-én kiátkozta, megátkozta, leátkozta a sárga földig a 'sátánszolga' császárt, míg isten ellenségét (theomachum), VIII. Gergelyt és minden követőjét külön szitkozódásokban átkozta, de még a náluk istállószolgaként dolgozók is kaptak egy adag átkozódást. A kiátkozási ceremónián mind a 424 főpap vékony égő gyertyát tartott a kezében, amiket az átokformula felolvasása után mind egyszerre földhöz vágott (Hesso). Az átkozódások kifújta után hazatért a sok jó főpap és saját környezetük mérgezésébe kezdett, mindenkit Henrik császár ellen hergelve. Hazaáruló latorként forradalmat, polgárháborút szítottak, gyűlöletükkel akarták felperzselni a Német-Római Birodalmat.

1120. márciusában látta elérkezettnek az időt Kallixtusz, hogy Itáliába vonuljon és térdre kényszerítse Róma nemességét és polgárságát. Főpapokból álló klérusán kívül több tucat nemes, kalandor lovag kísérte, össz-haderejük meghaladta a hatezer főt, ami abban az időben komoly seregnek számított. Útján mindenfelé zúgtak a harangok, feldíszített városok, templomok, hatalmas ünneplő tömeg fogadta a pápát, ami persze mindenhol előre meg volt rendezve, mindenki előre meglett fizetve. Parádés vonulások, hatalmas imádkozások közepette érte el Rómát, ahol akkor VIII. Gergely minden komolyabb ellenállás nélkül kormányzott. A városban béke és rend uralkodott, az ott maradt gregoriánusok csendben meghúzták magukat, Pierleone egy szatócsbolt mélyén játszotta a jóságos, ártatlan kiskereskedő szerepét, de közben erődjében folyamatosan fegyveres kiképzéseket tartottak a császárgyűlölő zsidóknak és nem zsidóknak. A város főkapitányának számító Frangepáni Cencius határozott acélossággal csapott ki a falakon túl oldalgó normann és más zsoldos bandákra, míg a falakon belül régen látott közbiztonság uralkodott. Mindez vajmi keveset számított a mindig ingatag, pénzsóvár római nemesek, polgárok szemében, az arany csillogását bizony mindennél jobban szerették. Trier érseke, Bretten-i Brúnó udvari kamarás császárhoz irt leveléből (Annales Travienses, 2. XIII.-14) tudjuk, hogy mágnás miska mindenkit megvásárolt, megvesztegetett főnemesek, főpapok álltak át máról holnapra VIII. Gergely mellöl a gregoriánus táborba és mikor Róma falainál megjelent Kallixtusz zsoldoshada VIII. Gergely számára nem maradt más, mint követőivel együtt elhagyni a várost.

biboros.jpg

Ezt imádta a mágnás pápa; pompás papi gúnyákban szerényen, megalázkodva hallgatja a sok főpap az Ótestamentumból általa felolvasott okosságokat, vonulnak, parádézgatnak, élvezik a hatalmat, és jaj annak aki ellene mer nyikkanni.

Hatalmas felhajtás közepette zajlott le Kallixtusz 1120. június 3-ai bevonulása Rómába, ablakokból lógatott színes palástok, zászlók, falakon virágfüzérek, koszorú, virágszirmokat szóró gyerekek tarkították az ünnepi színességet és persze mindenfele éljenző, allelujázó népek sokasága. Hófehér lovon lépkedett végig a burgundi pápa uralkodónak kijáró arannyal sújtott főpapi köpönyegekben, fején pápai 'csúcsosodó' koronával, már messziről olyan barátságosan ragyogott, mint egy csillogó arannyal kifestett barbár totemoszlop. Róma megszerzése után csupán csak néhány napig maradt a városban másokra bízva a kancellária, pápai kollégium és a nagykórus megszervezését, mert hajtotta őt a bosszú, a sikeres leszámolás véres izét akarta minél hamarabb szájában érezni. Nem engedhette meg, hogy Krisztus ellenségei, a sátán szolgái életben maradjanak; VIII. Gergely a mindössze 50 kilométerrel. arrébb rendezkedett be a falakkal és védőbástyákkal megerősített Sutri városában, Frangepáni Cencius a család egyik vidéki várerődjébe vetette be magát, a szintén gregoriánus-ellenes Ceccanoo grófja, a germán lovagok; Lando, Godfrei Raynald más erődtornyokba rendezkedtek be védelemre. Az a néhány ezer többnyire francia zsoldos, kiket magával hozott a pápa, még a római szövetséges (Leó Frangepáni, Péter prefektus, Pierleone, Normannus István) haderőkkel sem lett volna elegendő VIII. Gergely és követői felszámolására. Mint az összes gregoriánus elődje, ő is délre utazott a rabló-tolvaj normannokhoz, avval különbséggel, hogy míg az előtte sündörgő pápák üres zsebbel keresték fel a brigantitanyákat, addig Kallixtusz több ládányi arannyal érkezett közéjük. Az aranyak megtették hatásukat és a tallérok csengése még a legvonakodóbb normannt is kimozdította vályúja mellől.

Monte Cassino monostora alatt gyülekezett a normannok zsoldoshada, ahol a pápa két hónapot tartózkodott, szervezve serege felfegyverzését, ellátását és az egész bagázs Kallixtusszal az élén 1120. december elején Rómába indult. A pápa értette a fegyelem, harcképesség, az élelmezés és zsoldosztás közti összefüggéseket, ezért nem valamelyik normann 'herceget', hanem egy megbízható főpapot, Crema érsekét Jánost állította a hadak élére. Ilyen méretes, jól szervezett sereggel szemben VIII. Gergelynek semmi esélye nem maradt és rövid ellenállás után, április 22-én megadta magát. A császár alantas felelőtlenséggel viselkedett, mikor VIII. Gergely többszöri segélykérését elutasítva csupán cinikus vigasztalóleveleket küldözgetett, pedig néhány ezer német lovag elég lett volna a Kallixtusz normann bandái megállítására. A Gregoriánus papok dühödt ebekként vetették magukat a balszerencsés Mauritus Burdinusra; megkorbácsolták, ragacsos kecskebőröket aggattak rá, fordítva felültették egy teve hátára, miközben a lefizetett csőcselék köpködte, kövekkel dobálta. Először Rómába cipelték, hadd élvezkedjen nyomorúságán a szentatya, majd a normannoknak adták, hogy ők intézzék el. A normannok az egyik vártömlöcből a másik erődmonostor dutyijába cipelték majd öt évig semmit sem hallani róla. A római kúria nagy kegyesen elmagyarázta, hogy csupán Simon mágus pusztulása ismétlődött meg VIII. Gergely bukásával, természetesen szent Péter akaratából. Frangepáni Cencius szintén menekülni kényszerült, a pápa földig rombolta erődjét, míg a többi pápaellenes nemes – egyikük a másik után – adta meg magát vagy jó messze elmenekül Rómától.

Miután Kallixtusz leszámolt római ellenfeleivel ismét elhagyta – ezúttal hét hónapra – az örök várost, elutazásának fő oka két 'hercegnek' titulált normann vezér (Vilmos, II. Roger) összeröffenése volt. Egy esetleges normann testvérháború drámaian meggyengíthette volna a pápaság legfőbb szövetségesét. A pápának érdeke volt a normann egység fenntartása, hiszen nekik köszönhette trónját, hozzájuk szaladt már vagy száz éve minden előde, az egész erkölcstelen intézménye – amit 'szentszéknek' mertek hívni – ez a rabló banda hozzájárulásával maradhatott épségben. A normann rablófészkekben sem felejtkezett el Kallixtusz a gyűlölt elsőszámú ellenségről, V. Henrikről, aki csak nem akart térdepelve megbocsájtásért könyörögni, mint azt annak idején a papok által földig alázott apjától kikényszerítették, és legátusai, szélsőséges politikát kergető főpap-ügynökök segítségével lázadásra, zendülésre buzdította császár alattvalóit. A főprovokátornak számító Mainz-i érsek, Adalbert fegyveres bandákkal zaklatta az uralkodó birtokait, rátámadt a császár szövetségeseire, szégyentelenül polgárháborút akart kirobbantani. Adalbert aljas manipulációja lassan egyre szélesebb teret nyert és főpapok, nemesek sokasága kezdett el fegyverkezni olyan helyzetet teremtve, mely egy vérvörös testvérháború borzalmait vetítette az amúgy rendszerint szürke német égre. (Egy ilyen pusztító háború nekünk magyaroknak természetesen nagyon jól jött volna). Henrik látta, hogy a papok megint lángba óhajtják borítani a Német-római Birodalmat, és ha nem enged követelésüknek, akkor tízezrek-százezrek fognak nyomorultul elpusztulni, a birodalma darabokra fog hullani és a papok lesznek az új urak; egy olyan világ jöhet, melyben minden nemes, polgár, jobbágy az ő rabszolgájuk lesz.

Így került sor először 1120. szeptemberében a Würzburgi diétára, majd kicsit később a Wormsban rendezett birodalmi gyűlésre. Az első összejövetel legfontosabb követelése – miként arról a Monumenta Bambergensia értesít – a császár, papokkal szembeni feltétlen engedelmessége volt („Imperator apostolice sedi obediat), de törvénybe hozták a szemben álló felek az egymástól lefoglalt javak visszaszolgáltatását, valamint a papoktól független tolvajok, rablók kivégzését. (Monumenta Bambergensia, 517 o.). Ezután került sor a wormsi konkordátumra, melyben a császár lemondott a pásztorbot és gyűrűvel történő invesztitúráról, de megtarthatta a jogar átadásával lezajló beiktatás jogát, ami a hűbérbirtokok hovatartozását volt hivatott garantálni. A császár innentől kezdve csak beleszólhatott a főpapok kinevezésébe, de a tejhatalmú döntési jogot elvették tőle a papok. A megalázkodásért cserében a papok visszavonták az átkokat és biztosították az uralkodót, hogy abbahagyják a gyalázkodást, a pártütő fegyveres lázadást.

A következő év tavaszán Kallixtusz hatalmas banzájt rendezett a Lateran palotában, csak apátokból 600 érkezett – Suger apát szerint több mint 300 püspök-érsek jelenlétében zajlott az egyházi cirkusz (Vit. Ludovic, c 26) –, ahol megerősítették a császár abszolválását bűnei alól, elcsámcsogtak a szimónia gonoszságán, a papi cölibátus fontosságán, de az egész gyűlés örömünnep volt, afelett, hogy végre a sátán fia behajtotta fejét a papok jármába. Évszázadok óta nem ült olyan boldog pápa Péter székében, mint mágnás miska, sikerét elsősorban vagyonának, kitartó áskálódásának és gyűlölködő ügynökeinek köszönhette és a római nagygyűlésen is folyt az arany, ládaszámra ömlött az ezüst; boldogan ettek-ittak a kísérő lovagok, zsoldosok, hajnalig tartott a duhajkodás.

Elégedett, érdektelen másfél év jellemezte Kallixtusz kormányzását, melynek elején bosszúhadjáratokat vezetett a korábban ellenálló nemesek ellen, de mint állítólagos szövetségese Donna Bona esetében észrevehető egy kis apróság is elég volt a nagyasszony római vártornya elpusztításra. Domna Bona a szövetséges Normann István húga volt, Cencius Frangepani fia, János felesége. Normann zsoldosseregével egymásután rohanta le az adófizetést megtagadó campagnai bárókat, várkastélyaikat (Maenza, Aquapuzza stb.) leromboltatta, az ellenszegülőket lefejeztette. Kegyetlen feudális várúrként kormányzott Kallixtusz: díszes pápai csuhája hol ettől hol attól volt véres. Rómában nem épülhetett több erődtorony, templomokat, kolostorokat tilos volt védelmi elemekkel megerősíteni. Kincstára pénzérmei tisztaságának megóvására külön törvényt hozott a pénzhamisítók ellen és a rendszeresen kámforrá váló oltári ajándékok eltulajdonítását is szigorúan büntette. Hatalma további központosításáért korlátozta az egyházközösségek (parókia) vezetői hatáskörét, mozgásterületét, szigorította a szerzetesek, papok viszonyát az egyszerű hívőket érintően: nehogy már véletlenül baráti belsőséges kapcsolat alakulhasson ki. Sötét lelke nyugtatására nagyokat imádkozott, misézgetett, templomokat, kolostorokat cicomázott, és tatarozta a Lateran palota néhány termét. Gregorovius írja, hogy a Lateran fogadóterme falára felfestette az előtte uralkodó gregoriánus pápákat és mindegyik pápa lába egy-egy ellenpápa zsámolyként összegörbedt testén taposott. Ez volt aztán valami lélekemelő csodás gregoriánus alkotás, csodájára is jártak a hatalomimádó főpapok, apátok, boldogan elnézték, amint pl. II. Sándor Cadalus (II. Honorius) fejét tapossa, alatta a felirattal: „Regnat Alexander cadit et superatu”.

1124. december 13-án jött érte el az ördög, állítólag maláriában (Pandulf 'római láznak' hívta) halt meg, de mivel sok vér tapadt kezéhez, ezért nem kizárt, hogy valaki megmérgezte.

 

Szerző: E.Katolnai  2016.10.29. 08:28 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://papasagtortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr5811913109

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.