A Markioniták ellen felsorakozó ortodox atyák nem ülhettek ölbe tett kézzel és természetesen mindent megtettek saját egyházuk népszerűsítéséért. A cél érdekében nem  csak Szent Péter - mint egyházalapító -megteremtése volt fontos, hanem az  utána következő üresen tátongó időszak megtőltése - valós történelmi eseményként beállított - hamis adatokkal.  Amint azt már korábban említettem, Anikétosz volt az első Pápa, akiről biztosan tudjuk, hogy történelmi személy és akiről határozott tények állnak rendelkezésünkre, ám őelőtte semmiféle adat, vagy halvány utalás sincs, (római Kelement leszámítva) semmilyen pápáról, püspökről. Nem is lehetett, hiszen a mai értelemben vett kereszténység még elméletben sem létezett, hacsak a gnosztikus-zsidó szektákat nem tekintjük erőszakos arroganciával azoknak. Másképp fogalmazva: a kitalált Szent Péter és Anikétosz pápa között nem létezik valós történelmi tényként  kezelhető pápai sorrend.

A római ortodox vezetők tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy semmilyen komoly tekintélyt nem tudnának kivívni egyházuknak, ha nincs egy megfelelő, történelemben meghatározható, és történelmileg igazolható pápai sor, Szent Pétertől Anakétoszig. A fővárosban, a II. század harmadik részében már határozott elkülönültséggel kiformálódott az a katolikus irányzat, amellyel a 'főideológus', Irenaeus úgy-ahogy egyetértett, és melyet lelkes segítőkészséggel támogatott. Szükségük volt minden támogatásra a római ortodoxoknak, mert a nemrég elhunyt Anikétosz pápa elégtelennek bizonyult a katolikus egyház megerősítésében. Pedig, Anikétosz pápát a nagy tudású Polükárposz segítette, de erőlködésük mégsem volt elég a népszerűbb, misztikus tanításokat hirdető gnosztikus egyházak legyürkőzésére.

Irenaeus atya nem sokkal korábban, - valamikor Anikétosz pontifikálása idején – átírta Markion Evangéliumát, és terjeszteni kezdte a szintén általa átdolgozott 'Máté, Lukács, és János' fedőnevekkel megjelölt evangéliumokat is. Habár nagyra értékelhette, hogy Anikétosz és Polükárposz ügyesen behelyezték fókuszpontként Szent Pétert - mint a római püspökség megalapítóját - a katolikus egyház történelemének kezdetére, de éles szemmel kiszúrta a nem létező folytonosság zavaró hiányát is. Egy ilyen lista igazán nem tartozott a nehéz feladatok közé, és az első lista, minek létezésében biztosak lehetünk Irenaeus atyától származik.

Irenaeus, lyoni püspök alkotó ideje kb. 160-190 tájára eshetett, és a messzi távolból aggódva figyelhette és tanúja lehetett a gnosztikus-kereszténység népszerű terjedésének és a korai ortodoxia széleskörű mellőzésének. Különösen Rómára tekintett rosszallóan, ahol a gnosztikusok nagyra törő, elegáns valláselméleteikkel elorozták a térítésre alkalmas egyedeket. A római katolikus egyház hatékony megerősödését szerette volna látni, melyet csakis erős központi irányítással tudott elképzelni, egy olyan főpapi személlyel az élen, akinek egyházkormányzási jogosultságát mindenki feltétel nélkül elismeri. Ennek érdekében összeállított egy pápai névsort, Linusszal kezdte, akit állítólag maga Szent Pál ültetett a 'szent székbe'. A második pápa nála, Anaklétosz névre hallgatott, akit meg kitalálása szerint Szent Péter kent fel pápává. Egy ilyen dicső kezdetbe már tényleg senki sem tud belekötni. Még tíz pápát nevez meg (Anikétosz volt az utolsó), hogy pontosan – ővele - ki legyen a '12' varázsszám, minek különleges hatalommal bíró jelentése még elfogadhatóbbá tette listáját.

Az ókeresztény irodalom szakértői rámutatnak, hogy Irenaeus előtt már létezett egy másik lista, Hégesziposz listája.

Hégesziposz (kb. 110-180) atyáról szinte semmit sem tudunk. Minden információnk, – ami van róla – Euszébiosztól származik, attól a IV. századi atyától, aki az ókori világ a legbecstelenebb történésze volt. Hégesziposz életének hozzávetőleges dátumát is csak Euszébiosz közlése alapján határozhatjuk meg; mert összekötötte tevékenységét Antonius püspökkel, Anikétosszal és alkotóideje csúcsát Elenterus pápa idejére tette. Tőle tudjuk továbbá, hogy Hégesziposz öt könyvet írt, ami mind elveszett és ezekből mindössze nyolc passzus maradt fent: az is természetesen Euszébiosz közlése alapján.

„Készítettem egy listát a korábbi pápákról.” - írja Hégesziposz az egyik fennmaradt fejezetben. Ha tényleg volt ilyen lista, akkor Irenaeus talán onnét vehette a neveket és talán az évszámokat is. Az ma már kideríthetetlen, hogy hányan voltak az első, Hégesziposz által összeállított listán, mik voltak az eredeti dátumok, mert semmilyen más egyházi vagy világi forrással nem rendelkezünk. Ezért Irenaeus listáját kell az első kronológiai megnyilvánulásnak tekinteni, amit minden későbbi egyházi szerző felhasznált, beleértve Euszébioszt is.

Eddig tehát három személyt említettem a pápai névsor összeállításával kapcsolatban; Hégesziposzt, kinek vagy volt listája vagy nem, - a kicsit később élt Irenaeust, akit nagyon bántott, hogy ilyesmi nem létezik, - és a kb. 150 évvel később élt nagy mesemondót, Euszébioszt, aki akkor is füllentett: amikor kérdezett valamit. Ezeknek a korai próbálkozásoknak összehangoló kikerekítést adott a 'Liber Pontificalis' (1) című, pápai méltóságokat időrendben bemutató könyv. A könyv első szakasza II. Bonifác pápa (530-532) parancsára íródott, mert az ő idejében, Irenaeus és Euszébiosz listáján kívül még gyéren fellelhető volt néhány más korai atyától származó, megbízhatatlan, főleg dátumokban egymásnak ellentmondó kronológiai részadat. Ezek a feljegyzések hiányos eltéréseikkel csak zavarták az 'eredeti', egységre törekvő listát. Itt fontos megemlíteni a IV. században élt Szent Jeromos (342-420) levelezését Damasus pápával, mert írásában Jeromos, már a korábbi listán szereplő 'pucér' nevekhez hozzáköltött cselekményeket, eseményeket, melyeknek valós alapjuk nincs. Az ő tollát is a történelmi feljegyzések zavaró hiánya vezérelte. Mindenesetre Bonifác pápa parancsát teljesítő 'történész' Jeromos légből kapott közléseit hitelesnek vette, azokat ő is megtoldotta, és egész sor egyházi rendeletet, törvényt, cselekedetet talált ki a sosem élt pápák történelmi hitelesítésére. Bonifác pápa parancsára megszületett az első teljesnek mondható biográfiai sorozat; (Catalogus Felicianus) Szent Pétertől, III. Félixig, aki II. Bonifác elődje volt. (Meghalt, 530.) A második kibővített, pápai életrajzgyűjtemény, II. Hadrianusig, 872-ig közli az adatokat A nemlétező történelmi kútfők hiányának köszönhetően egyetlen egy fantom pápa trónolása sincs pontosan meghatározva. Minden gyűjteményben, könyvben, - beleértve az 1913-ban kiadott Katolikus Lexikont is -, ezekre a pápákra csak körülbelüli dátumozást találni.

Még egyszer térjünk vissza a történet elejéhez és kezdjük el a pápák bemutatását a rendelkezésünkre álló a soványka adatok alapján.

Linus (kb. 64-78)

Semmit nem tudunk róla, még azt sem, hogy élt-e egyáltalán ilyen nevű keresztény ember Rómában. Euszébiosz annyit közöl csak, hogy mártírhalált halt.

A nemsokkal utána élt és Rómában is tevékenykedő Tertullianus atya (160-220) nem hallott róla, nevét nem ismeri. Tertullianus tudomása szerint Péter és Kelemen között nem létezett más pápa. Liber Pontificalis redaktorja, így rákényszerült, hogy kiagyaljon valamit róla, mert még legenda formában sem volt személyéről semmi adat. Eszerint, római származású, Toszkánából való, az apját Herclaunusnak hívták. Egyetlen egyházrendeletet tulajdonítottak néki; hogy a nőknek be kell kendőzni a fejüket a templomokban és imaházakban. A kései szerkesztő pontos történelmi munkából másolhatta a fantom Linus valóban élt kortársait; Neró, Saturnius, Scipio, Capito és Rufus. Azt meri állítani, hogy Linus 15 püspököt és 18 papot szentelt fel. Vajon hol lehettek ezek a püspökségek, mikor a római reform-zsidó közösség maximum néhány száz tagból verődhetett össze? A mese szerint mártír lett belőle, de sok valláskritikával foglalkozó történész rámutat, Néró és Domitianus császárok közötti időben nem volt semmilyen keresztényüldözés Rómában, így a pápai mártíromsággal történő kacérkodás nem helytálló. Szent Péter mellé temették.

Anaklétosz (kb. 78-90)

Hasonlóan elődjéhez, semmit nem tudunk róla biztosan, kivéve, hogy ő sem volt zsidó. Euszébiosz Anaklétosz pápát is mártíromsággal magasztosítja föl, aminek nincs történelmi alapja. Tertullainus, vagy más korábbi atya a nevét nem említi, személyéről senki sem közöl semmit. Kivétel az V. században irkáló Szent Ágoston (Augustin), (2) aki összekeverve a dolgokat csak annyit közöl, hogy a sorrendben őt követő Kelemen előtte volt pápa. Liber Pontificalis hozzátoldja; sok papot szentelt fel, és Rómát 25 plébánia közösségre osztotta. (abszurd, lehetetlen állítás) A VI. századi redaktor kényszeredve érezhette magát valós történelmi szereplők felsorolásában, hogy így teremtsen nagyobb hitelt a maga által kitalált közlések elfogadásához. Anaklétosznál is sorakoztatja Vespasianus, Titus, Domitianus, Rufus neveit (valószinüleg Tacitus művéből merítve). Tizenkét évig volt pápa szent Péter és Linus mellé temették.

I. Kelemen (kb. 90-99)

Kelemen is zsidó származású volt, mint szinte az összes korai kereszténynek mondott szereplő, mely állapot csak a II. sz. végén, III. sz. elején kezdett lassan megváltozni. Ám ez cseppet sem zavarta szerkesztőt – már csak azért is – az első három pápát római származásúnak, a következő kettőt echte görögnek mondja, majd két római- két görög és ez így váltakozik Evaristuszig, akiről végre említi, hogy zsidó volt. Személyéről, munkásságáról semmit sem tudunk, kivéve híres levelét a Korinthosziakhoz, aminek következtében vallásvezető méltóságához semmi kétség nem férhet. Ő az egyetlen történelmi személy a fantom pápasorban. (Kelemen levelét egy külön tanulmányban már megpróbáltam bemutatni.) A keresztény tradíció (Euszébiosz, Liber Pontificalis) szerint, Trajanus császár bebörtönözte, Görögországban, egy kőbányában raboskodott mártíromsága bekövetkeztéig. Fogságában több rabtársát megtérítette, ami kiváltotta fogvatartói dühét. Sok könyvet irt a kereszténységről, melyet senki nem olvasott, hiszen még a címüket sem ismerjük és valaha volt létezésüket a VI. sz. előtt még említve sincs. 2 dékánt és 15 püspököt szentelt fel, akik mind abban az egyetlen római imaházban szolgálhattak, minek nevét, helyét senki soha fel nem jegyezte.

A sokáig neki tulajdonított 2. Kelemen levéllel nem érdemes itt foglalkozni, mert az csak egy nevében íródott kései hamisítvány.

Nincs arra jobb példa, hogy mennyire kitalált, át nem gondolt a korai pápák létezésé t alátámasztó igyekezet sántaságára, mint maga a pápák könyve, melyben I. Kelemen után következő pápának egy másik Anaklétoszt helyez be pápának a szerkesztő. Az egyházi történelemtudomány egyszerű, ártalmatlan duplikációnak mondja a második Anaklétosz szerepeltetését pedig a helyzet nem szimpla. Ha csak egy sima kettőzés lenne, akkor a vékonyan közölt mellékadatok is ismétlődnének, ám a második Anaklétosz nem Itáliában, hanem görög földön született, másképp hívták at apját, 9 év, két hónap és 10 napig regnált a 12 év,1 hónap és 11 nap helyett, mely az az első Anaklétosz kormányzási idejére van megadva. A Vi. századi szerzőt úgy látszik csöppet sem zavarta, hogy a második Anaklétosz kilenc évét lehetetlenség besajtolni egy logikus kronológiába, mégis egy fiktív időt teremtve odabiggyesztette. A Liber Pontificalis kéziratán kívüli összes pápai listából, névsorból, ismertetésből szándékosan hiányzik a második Anaklétosz említése, hogy evvel is elejét vegyék a felmerülhető kétségeknek, kérdéseknek.

Evaristus. (kb. 100-105)

Görög földön született, másik neve Aristus, és ő az egyetlen fantom pápa, akiről az egyház beismeri, hogy zsidó volt, - már ha élt egyáltalán. Családját Betlehemi zsidóknak mondták, és Euszébiosz csak annyit közöl róla, hogy Kelement követte a trónon, Trajanus 12. uralkodási évében és 8 évig volt pápa. Evvel szemben az LP. 9 év, 10 hónap uralkodási időt ad meg, míg későbbi hagyomány az akkor még koránt sem létező bíboros-intézmény létrehozását tulajdonítja Evaristusnak, mely állítás sértően történelemhamisítvány. 15 püspököt, két dékánt és 17 papot szentelt, mely azt jelenti – ha minden igaz –, hogy Evaristus idejében, Rómában minden második keresztény püspök, bíboros, dékán vagy pap volt. Őt is Szent Péter sírja mellé temették.

I.Sándor. (kb. 105-115)

Őróla sem tudunk semmit, a Liber Pontificalis is néhány olyan jelentéktelen mondattal intézi el, mint pl. Rómában született, rendeletével a szentelt vizet sóval kevertette, mielőtt szétspriccelték megtisztításra szánt keresztény otthonokban – mely közléseket lehetetlen független forrásokból leellenőrizni. Neki tulajdonítják a misében helyezett állandó középső főrész (kánon) bevezetését, amelyben az áldozati cselekmény végbemegy. Áldásaival embereket szabadított meg a gonosz szellemektől, sót és vizet használva 'ördögűzéséhez'. Állítólag lefejezték, mely adat az LP. kívül sehol máshol nem került említésre.

Sixtus (kb. 115- 125)

Talán humorosnak is felfoghatnánk Irenaeus által frappánsan kitalált nevet, ha nem történelemről lenne szó. Igaz a kereszténység történelme ebben az esetben is csak paródiája a valós történelemnek. A 'sixtus' hatodikat jelent, mely szintén mágikus varázsszámnak számított, és a számmisztikában kóválygó Irenaeusznak felüdülés lehetett ilyesmiken spekulálnia. A zsidó örökségű számmisztika megtörhette az egyébként szellemiekben rugalmatlan atya, fanatizmusba zárt világának egyhangúságát. Ezért a Sixtus nevet ragasztotta rá a hatodik pápára Irenaeus, mert fantáziája szerint csak is ilyen nevet érdemelt a Péter utáni hatodik pápa.

Euszébiosz a rá jellemző trehánysággal a 'krónikájában' Sixtus pápaságát, 114-124-re helyezi, míg a történelemkönyvében, 114-128 dátumot közli. (Még arra sem volt hajlandó, hogy legalább egyforma dátumot írjon a két szerzeményében.) Természetesen ő sem volt zsidó, rómainak mondták származását, az apját meg találóan 'Pastornak' hívták.

Vele is ugyanaz a helyzet, mint az előtte lévő pápákkal; semmit sem tudunk róla, nincs más egyházi feljegyzésektől független forrás. A Liber Pontificalis szerzője sem tudott semmit hozzáírni az életével kapcsolatban, így tőle eredőnek tüntet fel később bevezetett ediktumokat. Három vallási előírást (rendeletet) tulajdonítottak a sosem létező pápának. 1. Csak felszentelt pap érintheti meg a felszentelt kelyhet. 2. Püspökök, akik a Szent Szék elé lettek idézve, csak apostoli levél felmutatása után térhettek vissza és vehették át megint az egyházmegyéjük irányítását. 3. A mise bevezetőjében a püspöknek, papnak a hívekkel együtt kell mondani a 'Sanctust' (szentséget). Annak ellenére, hogy több mint tíz évig volt hatalmon papokon és dékánokon felül mindössze négy püspököt szentelt hivatalba, ami elődjei buzgóságához képest langyos igyekezetnek tűnhet. Őt is Péter mellé temették.

Teleszphorosz (kb. 125-136)

A helyzet itt is hasonló, mint elődjeinél: róla sincs semmi kézzelfogható adat. A mindenben olyan jól informált Irenaeus közli, hogy mártír volt ő is, természetesen nem zsidó, hanem görög. A Liber Pontificalis szerint, ő vezette be a karácsonyi éjféli misét és vasárnap celebrálta a húsvéti feltámadást. Az LP. Röviden közli még, hogy 12 papot, nyolc dékánt és 13 püspököt szentelt föl.

Ez minden. Nem sok ugye, egy pápáról, aki állítólag 11 évig uralkodott.

Hyginus (kb. 136-142)

Euszébiosz csak annyit közöl, hogy melyik évben halt meg, de a nevét Irenaeustól veszi, mert Hyginus nevét rajta kívül egyetlen kortárs keresztény szerző sem említi. Irenaeus írja, hogy a gnosztikus Valentinus az ő idejében érkezett Rómába.

A Liber Pontificalis már különböző egyházi törvények bevezetéseit tulajdonít neki, pl. meghatározta a klérus előjogait, kiváltságait, kimérte az eklézsia rangsorát, bevezette a 'keresztapa' szerepeltetését a baptista szertartásban. Természetesen ezekkel is úgy vagyunk, mint az őt megelőző pápák rendeleteivel; kortárs keresztény atyák nem ismerik, azokat nem említik s nem hivatkoznak rájuk. A Hyginus pápa által kibocsájtott eredeti rendeletek közül egy sem maradt az utókorra még másolattöredék formájában sem.. De hát, igazából nem is csodálkozhatunk azon, ha nincs semmi írott dokumentum a nem létező pápáktól.

Ő is mártírként végezte Auerilus császár állítólagos keresztényüldözése eredményeként. Ugyanez a később összeállított könyv közli még; görög volt, (tehát nem zsidó) és értett a filozófiához.

I.Pius (kb. 142-154)

Nem létező személyét még hiteltelenebbé alakítják a különböző korai meseköltő papok egymásnak ellentmondó adatai melyben trónra lépésének évét, regnálása idejét sem tudták összehangolni. Eusebiosz – Irenaeus adatát ismételve – 14 évig vélte pápai hatalomban (140-154) a Liberian Katalógus (146-1619) helyezte regnálását, míg az LP. kb. 145-től 19 év, 4 hónap és 3 napig mondja uralkodását, melynek vége ezek szerint 164 körülre eshetett. Evvel élesen ellentmond szmirnai Polükárposz 154-ben történt római látogatása, mikor is az egy másik Anakétosz nevű pápát talált ott.

Irenaeus és Euszébiosz tudatják velünk, hogy Markiont ő átkozta ki az egyházból. Ebből a 'kurta-farkú' tudósításból nem derül ki; hogy az ortodox felekezet Rómában, csak egy volt a sok egymással versengő szekta között és jelentőségnélküliségét ennek a csapatnak mi sem mutatja jobban, mint az általuk soha meg nem írt vallásirodalmi anyagok teljes hiánya. Markion minden kiátkozás ellenére nagyobb népszerűséggel bírt, mint az összes vele kortárs zsidó-keresztény gyülekezet együttvéve. Liber Pontificalis: Aquileia-ban született, nem zsidó, apja neve Rufinus. A biográfia gyűjtemény Piusnak tulajdonítja azt a kegyes rendeletet, hogy a zsidókat megkeresztelkedésük után belehet fogadni az ortodox egyházba.

A legmerészebb állítás, amit személyéhez kötnek mind a mai napig, hogy ő építette Róma legrégibb keresztény templomát a Santa Pudenziánát, melyről a régészet egyértelműen kimondta, hogy az az állítólagos Piusz ideje után jó kétszáz évvel később épült.

Piusz pápa személye pont annyira hiteles, mint Jaffé Regestájában található két piuszi levél, melyeket egy nem létező Justus nevű viennei püspöknek irt; hamis és orcátlanul groteszk.

Visszaérkeztünk 154. évbe, mikor is a fentebb már tárgyalt Anikétosz, pontosabban névrokona foglalja el a 'trónt'. Az ő halála (kb. 167) után következendő hét évben megint nem tudjuk pontosan mi is történik. Mivel senki nem rendelkezett biztos adatokkal erre az időszakra, így a keresztény történelemírás odavarázsolta az utolsó fantom pápát: Szótér pápát. (167-174)

Szótér pápa történelmiségét mindössze Euszébiosz támasztja alá, aki a pontos vonalvezetés érdekében megteremtett egy II. századi Dyonusius nevű korinthoszi püspököt, hozzátoldva hét levelét, melyeket Euszébiosz előtt senki nem ismert, nem idézett. Természetesen magát Dyonusius püspököt sem ismerte senki Euszébioszig, aki szerint a hét levél közül az egyiket Szótér pápának küldte Rómába. Egyháztörténelem c. munkájában (IV.-23) részleteket közöl Euszébiosz a sosem élt korinthoszi püspök leveléből, hogy legyen mivel hitelesíteni Szótér létezését. Szótér után következő pápák már valamivel elfogadhatóbban történelmi keretben, eseményekben elhelyezhető majdnem valós történelmi személyek. Az ő dicső szereplésükkel majd későbbi tanulmányokban fogunk foglalkozni.

 

Euszébiosz és munkatársai a római pápákon kívül elkészítették a sosem élt fantom püspökök sorát is, külön Jeruzsálemit, Antiokiait, és ha kellett még Karthágóban, vagy Ázsia bármelyik városában odakreáltak atyákat, püspököket. A fantom kategóriában sorolható egyházi emberekről nincs független történelmi adat, munkáik csak Euszébiosz által ismertek, sírjaikat a régészet nem találja. A fantom atyáknak, püspököknek tulajdonított vallásirodalmat, mind kései hamisítványoknak kell tekintenünk.

Külön tanulmányt lehetne írni a fantom mártírokról, kiknek kiötlésében Euszébiosz ugyancsak kimagaslóan jeleskedett.

Az egyháztörténelem összeállítói az itt bemutatott pápákról semmi határozott dolgot nem tudtak kiizzadni, és mégis mindegyiknél, Evaristus pápát leszámítva fontosnak tartották származásukkal kapcsolatosan kiemelni, hogy nem voltak zsidók. A történelemi valóságban pont az ellenkezője volt igaz, mert a II. század közepéig a Józsua-Jézus misztériumkövetők, – főleg a szektavezetés – jobbára zsidókból tevődött össze, nem csak Rómában, de szinte a birodalomban mindenhol, ahol jelentősebb számú zsidó szórványok éltek. Természetesen a későbbi keresztény-történelemszemlélet roppantul szégyellte a zsidó múltat, kényesnek találta azt, hogy generációkon keresztül mindenki zsidó az ősegyházban, és ennek eltitkolása céljából módosították, átköltötték múltjuk kétes vezetőfiguráinak származását. A valóságos helyzetet jobban visszatükrözi a II. századi szerzemény, ahol nem szégyellik annyira a zsidó ősöket: „ … és a római jövevények mind zsidók, mind prozeliták.” (Ap. Csel. 2:10)

A fentebb említett fantom pápák - a kereszténytörténelem szerint - majdnem mindet a 'Monte Vatican-ón' temették el, azonban a régészet egynek sem találta meg a sírját, történészek neveiket hiába keresik feliratokon, vagy a kortárs írók ránk maradt feljegyzései között.

(1) Bővebben a Pápák Könyvéről

lásd: http://vallasmozaik.blog.hu/2010/12/13/karoling_iratok_dokumentumok 

(2) Bővebben lásd: http://egyhazatyak.blog.hu

Rövid vallástörténelmi ismertetésemben Raymond Davis, 'The Book of Pontiffs' I. (Liber Pontificalis) fordítását is felhasználtam.

Így nézett ki Róma a fantompápák idejében, mikor még egymillió ember lakta, 300.000 szobor, dombormű, emlékmű ékesítette, számtalan iskolája, intézménye volt és polgárai nagy része tudott írni-olvasni.

 

 

 

 

  

 

 

 

Szerző: E.Katolnai  2010.05.13. 07:41 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://papasagtortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr841999040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.