Rómában, Liberius pápa 366-ban bekövetkezett halálakor két párt acsarkodott egymásra a hatalomért. Az egyik párt élén a frissen elhunyt Liberius pápa törvényes fia Ursinus állt, aki meg volt győződve, hogy a pápai szék apáról fiúra szállva örökölhető és így a pontifikátus méltósága őt illeti. Vele szemben a másik párt élén Róma leghatalmasabb főpapja Damasus (magyarosan Damáz) állt, aki már régóta szívós következetességgel építette azt az erőplatformot, melynek segítségével a legfelsőbb hatalmat óhajtotta megszerezni. Damasust támogató püspökök közül sokan hű harcostársai voltak, a korábban hoppon maradt Félix ellenpápának és most szívesen adták voksaikat neki, mint Ursinusnak. Ez mellett Valentinianus császár udvarában szolgáló, könnyen megvesztegethető főrangú hivatalnokok – lefizetések ellenében – tovább erősítették a vagyonosnak mondható főpap pozícióját.

Damasust már kiskorában papi pályára irányította a családja, de szerencsés felemelkedése akkor kezdődött, mikor Valentinianus császár (uralkodott 364-375) Damasus távoli rokonát, a még szinte gyerekkorban lévő - később császárrá lett, Theodosiust 364-ben magas katonai posztra nevezte ki Róma városába. Ez a Theodosius ugyanaz a személy, aki sokáig együtt uralkodott Valentinianus fiaival, II. Valentinianusszal és Gratianusszal, akik a birodalom nyugati fele felett rendelkeztek, majd 392-től egyeduralkodóként a Birodalom császára lett. Damasus élt a hirtelen jött lehetőséggel és visszaköltözött Rómába, ahol hamarosan családi összeköttetés segítségével előkelő pozíciót biztosított magának az egyházban. Nem csak a fiatal Theodosius köré gyűlt rokonsága, hanem jómódú barátai is támogatták az éles eszű kompromisszumokra hajlamos, pénzt, pompát kedvelő főpapot. Nem lepődhetünk meg tehát, hogy amikor az öreg Liberius elhunyt Damasus rögtön mozgósított és rámozdult a megüresedett trónra. A dékáni rangban lévő Damasust, hatvan éves korában 366. október elején szentelték fel hivatalában, és akkor még senki sem gondolta, hogy a pápai trón még 22 évig fogja birtokolni.

Csak hogy a római elöljárók, presbiterek Ursinust választották meg pápának, ám válaszképpen egy héttel később Damasus a híveivel saját magát szintén pápává választatta. Két pápája volt Rómának, minek következtében a helyzet zavarossá vált és anyira elmérgesedett, hogy véres utcai összetűzések, kisebb csaták törtek ki városban a két keresztény párt között.

A harcok elfajulásának tetőfokán Damasus fegyveres bandája beszorította Ursinus csapatát a Nagy Szent Mária bazilikába, amit utána szabályosan ostromolni kezdtek. A szétzüllesztett római patrícius családok maradványai tehetetlen keserűséggel szemlélték az új vallás követőinek marakodását az egyre inkább pusztulásnak induló 'örök városban'. Damasus bandája nem tudott betörni a nehéz kövekből összerakott bazilikába, ezért felmásztak a tetejére, leszedték a cserepeket és a tátongó nyílásokon keresztül kövekkel bombázták az alattuk védtelenül kiszolgáltatott ellenpártiakat. A csapdába esett Ursinus követők, ezután megadták magukat, ám így is 137 társuk vesztette életét a felülről záporozó kőesőben. Damasus győzött, - Ursinus elmenekült Rómából - és az új pápa összeköttetéseinek, megvesztegetéseknek, köszönhetően vezető helyzetét megszilárdította. Ebben szerves része volt az akkori római prefektusnak aki együttműködve kiszolgálta és továbbra is szemet hunyt Damasus törvénytelen cselekedetei felett.

A megbuktatott 'majdnempápa', Ursinus azonban nem adta fel, vidékről, búvóhelyekről lázított Damasus ellen. Makacs hívei katakombákban gyűltek össze Damasus pápa mielőbbi pusztulásáért fohászkodva, várták az alkalmat mikor kerülhetnek megint a zsírosfazék mellé. Ez azonban Damasust cseppet sem aggasztotta; nagyvilági életet élt, fényes mulatságokat rendezett, fényűző dolgokkal vette magát körül és pompásabb udvartartása volt mint a császárnak. Nagy szoknyapecér hírében állott Damasusnak több törvényes és törvénytelen gyermeke volt, többek között I. Síricius pápa lányától is született egy zabigyereke. Nem véletlenül ragasztották rá a 'matronarum auriscalpius' (asszonyfülek csiklandozója) gúnynevet. Előkelő özvegy dámáknak különösen szeretett a hónuk alá nyúlni, akik hálából az istápolásért vagyonuk nagy részét ráhagyták Damasus intézményére. Egy idő múlva a császári udvartartás is felfigyelt Damasus és társai vagyonszerzési sikereire, és aggodalommal szemlélte a régi tradicionális családok vagyonának átvándorlását a katolikus egyház kezére. Ezért Valentinianus császár 370-ben ediktumban megtiltotta, hogy a keresztény papok özvegyek és árvák házait látogassák és tőlük örökségeket, hagyatékokat, anyagi juttatásokat zsebeljenek be. Ezen rendelet ellenőrzése, szabályozása a gyakorlatban lehetetlennek bizonyult a hivatali korrupció általános elterjedtsége miatt és az aranytallérok továbbra is szép sorjában gurultak a pápa kincstárába, akarom mondani: Damasus zsebébe.

Ám egy szép napon, Róma új prefektust kapott, aki már nem viselkedett rokonszenvvel a pápa iránt és sötét felhők kezdtek tornyosulni Damasus feje felett. Felelősségre vonták a bandája által legyilkolt137 személy haláláért és a hatóság gyilkosságra való felbujtásért eljárás indított ellene. Gazdag, befolyásos barátai rohantak Valentinianus császárhoz, hogy a felelősségre vonás alól kimentsék a pápát, és nehéz aranyszolidusokkal egyszerűen lefizették az uralkodót. Valetinianus engedve a megvesztegetéseknek beszüntette az eljárást a pápa ellen és Damasust még jobban megerősítette pozíciójában.

Damasus – kéz kezet mos alapon – meg is hálálta a segítő gesztust a császárnak, akit mindenben kiszolgált és ha kellett még olyan rendeletet is hozott, ami homlokegyenes ellentéte volt, annak a kevéske keresztény morálnak, ami nagy nehezen összejött az ő idejükre. Szókratésztól tudjuk, (nem a nagy görög filozófus, hanem Szókratész Szkholasztikosz egyházi író) hogy a beszüntetett eljárás után nemsokára, 370-ben Damasus pápai rendeletet adott ki, miszerint minden férfinak lehetősége van másodszor is megnősülni a válás után. Ezt a dekrétumot a pápa akkor adta ki, mikor Valentinianus otthagyta első feleségét Severát a csinosabb, fiatalabb Justináért.

375-ben meghalt Valentinianus, azonban Damasus gondtalanul, pompával körülvéve tovább irányítgatott majdnem minden baj nélkül 383-ig. De azért teljes nyugta sosem volt, hiszen élt még Ursinus és elszánt követőivel ott kellemetlenkedett Damasusnak, ahol tudott. Más atyák is rendszeresen ellene fordultak a pápának, pl. Faustinus és Marcellinus, akik mérgükben már csak dacból is csatlakoztak egy kiközösített, elvakult fanatikus szektához, az egzotikus nevű Luciferiánusokhoz. A keresztény szakadárok vezetője Lucifer, Cagliari és Szardínia püspöke volt, - nyughatatlan, zavarodott ember - aki alaposan kivette részét az ariánus ármánykodásokból és mint ilyen sok ellenséget szerzett magának. Éveket töltött száműzetésben és Jeromostól, meg Ágostontól tudjuk, hogy a római klérus kiközösítette és kiátkozta. Lucifer meghalt 371-ben, azonban követői továbbvitték szellemiségét. E szellemiség fémjele egy tanulmány, melynek már a címe is magáért beszél: „Arról, hogy az eretnekekkel nem szabad kiegyezni.” Faustinus és Marcellinus atyák írták a híressé vált vádiratot a 'Libellus precum-ot' amiből értesülhetünk Damasus pápa jó néhány disznóságáról.

Valentinianus császár halála után a fiatal Gratianus (375-383) került hatalomra, aki alapos keresztény nevelésben részesült, és így a dörzsölt Damasusnak nem jelentett problémát az ujja köré csavarnia. Meglepő módon képes volt cimborájával, Jeromossal karöltve a fiatal császárt meggyőzni: mondjon le a 'Pontifex Maximus' (legfőbb pap) címről, - mivel az istenkáromló pogány titulus - ami nem illik egy keresztény uralkodóhoz. A fiatal naiv császár hagyta magát megdumálni és ünnepélyes keretek között lemondott az ősi címről. Nem sokkal Gratianus lemondása után, a ravasz Damasus bandájával megválasztatta magát Pontifex Maximusnak és most már ő hivalkodott az ősi impériumi címmel. Gratianus ezek után semmit sem értve zavarodottan vakargatta fejét milánói palotájában.

380-ban megint szükség volt egy szerecsenmosdatásra, mert már nagyon sokan morogtak a mindenható főpap mesterkedési miatt. Össze is hívták az Aquileai zsinatot, ahol Ambrosius (Szent Ambrus) elnökletével kivizsgálták az elégedetlenek panaszait és a pápát határozatukban ártatlannak nyilvánították. A döntés nem volt meglepő, hiszen Ambrus és Damasus jó barátok voltak, egyik a másikat támogatta és kölcsönösen elbagatellizálták egymás vétkeit. Azonban három évvel a zsinati felmentő határozat után ismét fordult a kocka, mert úgy látszott a római püspöki kar már végleg megelégelte a pápa kicsapongó, erkölcstelen életmódját, házasságtörő botrányait és Gratianus császárnál megint feljelentették. Az egész római kar – 44 püspök - írásbeli kérelemmel fordult a császárhoz a pápa előállítása és kihallgatása ügyében. Gratianus engedett a püspökök kérésének és a császári udvarba rendelte a pápát. Ez idő alatt Damasus hívei sem maradtak tétlenül és beindult a pápai alvilág a 'főnök' megóvása érdekében. A császári kihallgatáson Damasus mindent kimagyarázott, kimosta magát, mint egy profi rétor bizonyította be igazát, és most is győztesen került ki minden felelőségrevonás alól. Még szóbeli dorgálást sem kapott, biztosabban ült trónján, mint valaha. Utána igazi maffiakönyvbe illő bosszú következett. Az ellene fordult püspökök többségét egyesével meggyilkoltatta, de mire végzett volna véres bosszújával, ő maga is lebetegedett és hamarosan meg is halt. Evvel az utolsó gyilkosságsorozattal kétségtelenné és elvitathatatlanná tette a 'gengszter' melléknevet, mely találóan pontos Damasus alakjának meghatározására.

Damasus volt az a keresztény vezető, aki bevezette Jézus születésének megünneplését, mégpedig ravaszul elorozta a pogányok legnagyobb ünnepét a Saturnalia megtartásával elkezdődött 'Natalis Solis Invicti'-t (Legyőzhetetlen Nap Születése), és annak legszentebb napját december 25-ét jelölte ki a keresztény Jézus születésnapjaként. Előtte egyetlen keresztény atya sem foglalkozott a témával, nem volt pontosan meghatározva Jézus születésnapja. Ezért a húzásért már tényleg szentté lehetett avatni Damasust, gengszter múlt ide, vagy oda.

És hogy a végén valami jót is írjak róla: állandóan cicomázta a keresztény templomokat, katakombákat, síremlékeket, sírkamrákat restaurált, és zengő hangú sírfeliratokat, mártírokat dicsőítő versikéket farigcsált.

Uralkodása idején történt, hogy a keresztény püspökök vallásuk védelmében, 370-ben megkínoztatták, majd kivégeztették Simonidész filozófus-tanárt, akit elevenen megégettek. Egy másik filozófusnak, Maximusnak is az elveszejtés lett a sorsa ugyanez a banda által, csak őt lefejeztették.

372-ben a római egyházi elöljárók erőteljes hangnemben követelték Valens császártól, hogy lépjen fel keményebben az ősi görög kultúrát követőkkel szemben, mert azok tanításait, szellemiségét ki kell irtani el kell tüntetni végleg a birodalomból.

Damasus pápa bizalmas, belső titkárként vette maga mellé Jeromost 382-385 években és Jeromos minden fenntartás nélkül boldogan kiszolgálta az alvilági módszerekkel fondorkodó egyházfőt. Több mint valószínű, hogy Jeromos hatására, Damasus pápa 382-ben elítélte és a keresztény erkölcsökkel összeegyezhetetlennek nyilvánította a közfürdőket, a nyilvános és sokszor nyitott latrinákat és betemetésüket és bezárásukat rendelte el. Járványok, fertőzések elterjedésének lehetőségét figyelmen kívül hagyva nem támogatta, illetve akadályozta a józan polgári vezetők egészségügyi, tisztasági viszonyok érdekében tett erőfeszítéseit, mint: szennyvízcsatornázás, viadukt építés/karbantartás, tisztálkodóhelyek vízellátása. Az ilyenféle antihigiénikus hozzáállás még keresztény körökben sem váltott ki megelégedést és csak olyan koszmókok tudtak annak örülni mint pl. Szent Jeromos, meg barátnője a 'szutykos' Szent Paula.

Sziriciusz (384-399) a következő pápa, kinek trónolása idején már zavaróan magasra csapott a keresztények pogány-ellenes gyűlölete és a csuhás démonoktól körbevett római császárság ebben az időben emeli először föl tüzes kardját a védtelen pogányság ellen.

Theodosius (uralkodott 379-395) volt az első római császár, aki véres és terrorisztikus pogány üldözéseket foganasított, melynek bevezetéseként megtiltotta, hogy a más vallás követői templomokat, szentélyeket építsenek, a már meglévő épületeiket lefoglalta és az ortodox katolikus keresztényeknek adományozta. Még a magánházakban történő összejöveteltől is eltiltotta őket, sokakat elűzött, vagyonukat elrabolta és a keresztény papságot a pogányok elleni atrocitásra, kirablásukra, meglopásukra buzdította. Ezenfelül megfosztotta őket a végrendeleti, végrendelkezési joguktól, hivatalok, tisztségek gyakorlásától, és a nincstelenségbe taszította azokat, akik nem fogadták el az új feltörekvő vallás értelmetlen dogmáit. A helyzet a 380. évek közepétől a gyűlölködő szent Ambrus démoni befolyásának köszönhetően még jobban eldurvult, mert ez a sátáni fajzat szünet nélkül izgatta, hergelte az egyre inkább elmebajba szédülő uralkodót. Ambrus hatására a császár valláspolitikája még türelmetlenebb, brutálisabb lett; több rendeletet kibocsájtott, melyekben megtiltotta a pogány istentisztelet valamennyi formáját, semmilyen szertartást, áldozást, összejövetelt nem volt szabad tartani, és végül magát a pogány létet is halálbüntetés terhe mellett tiltotta meg. Papjai tanácsára 390-ben Thesszalonikében az egész lakosságot lemészároltatta és az utánakövetkező Ambrus-féle cirkusz, bűnbánatgyakorlás követelése nem volt más, mint a romlott főpap hatalomgyakorlásának fitogtatása. A császár a mészárlás miatt az év karácsonyán nyilvánosan bűnbánatot tartott Milánóban, Ambrus meg nagy kegyesen biztosította számára az isteni megbocsájtást.

Nem véletlen, hogy Ágoston 'Az Isten Városáról' c. munkájában tökéletes és mintaszerű uralkodónak ábrázolta Theodosiust, majd az sem véletlen, hogy a Khalkedóni Zsinat (*) a sok aljas gonosz tettéért a ”nagy” jelzővel tüntette ki.

Libaniosz (314-393) a híres görög, szofista filozófus megpróbálta menteni a menthetőt, miképp az olvasható a 'Templomokért' c. tüzes védőbeszédében, amelyet Theodosiusnak címzett, és amelyben Szíria templomainak a szépségét magasztalta. A híres antiókiai rétor egyébként leleplezte a szerzeteseknek, ezeknek a semmirekellő és sehonnai vadállatoknak az elvakult fanatizmusát, akik a saját szakállukra cselekedtek: „Ó császár, az érvényben lévő törvényt megsértve, (a szerzetesek) a templomokhoz rohannak, fadarabokkal, kövekkel és vésővel; egyesek még a kezeikkel és a lábaikkal is megelégednek. Akkor pedig a tetőket leverik, a falakat ledöntik, a szobrokat felborítják, az oltárokat összetörik. Ami a papokat illeti, ők a hallgatás és a halál közt választhatnak. Amikor az első templom a földre omlik, futnak egy másikhoz, majd egy harmadikhoz, és a trófeákat trófeák érik, a törvény ellenére” Alexandre Gryf megjegyzi: „Érthető, hogy Libaniosz leginkább ezeket a fekete gúnyás szerzeteseket utálta, az államnak ezeket a törvényes státus nélküli, de elefánt étvágyú ellenségeit, akik úgy zúdulnak rá a vidékre, mint egy növekedő áradat, és a szentélyeken kívül kirabolják a birtokokat is. A szíriai, föníciai és egyiptomi szerzetesek különösen hírhedtek voltak fanatikus erőszakosságukról. (Pogányüldözés 312-565)

(*) A jézusi szeretet szellemében megtartott főpapi találkozó legérdekesebb eseményéről olvashatunk Zakariás Rétor harmadik könyvében, mikor becsületesen megírja, hogy a Khalkedóni Zsinaton, Aetius dékán addig verte Side püspökének, Amphilochiusnak a fejét, amíg az alá nem írta a 'Két Természetről' megfogalmazott krédót.

 

Szerző: E.Katolnai  2010.04.28. 17:57 43 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://papasagtortenete.blog.hu/api/trackback/id/tr71959875

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

mysisterstheslayer 2010.04.28. 23:29:57

:)

Hát, se UFOk nincsenek, se angyalok.
Mindig az a vége hogy egyedül vagyunk.

DominoFX 2010.04.29. 00:00:17

Továbbra is rossz a helyesírásod és rosszul is fogalmazol. Szeretem a történelmi írásokat, de a tiédet rossz olvasni, nem is fogom.

(Nem "ostromozni" hanem "ostromolni". Nem "zsíros fazék" hanem "húsos fazék". Nem "legyílkolt137" hanem "legyilkolt 137". Nem "segítőgesztust" hanem "segítő gesztust", stb.)

nick: 2010.04.29. 00:19:10

megalapozottnak tűnő, de sajnálatos módon szélsőségesen ferdítő antiklerikális fos, amit ide írsz...

ez elég szomorú

lehetett volna elfogultság nélkül is - még akkor is maradt volna elmondható rossz is (persze a jók mellett)

romesz 2010.04.29. 02:09:03

nem Damasus volt az elso es az utolso sem.

E.Katolnai 2010.04.29. 04:41:32

Domino!
Köszi, h felhívtad figyelmem: ostromozni tényleg helytelen.
zsíros fazék, zsíros bögre, stb. a magyarban nincs ilyen törvény, ami tíltaná a 'zsíros fazék' kifejezést, hasonlóan nem feltétlenül: mézes bödön, lehet mézes tálka, mézes flakkon, stb. Ez részedről csak kötözködés.
A segítőgesztus egybeírása nem szabályellenes, megengedett.

Nick!
Én a magyarul megjelent egyoldalú, sokszor direkt hazudozásokkal megtűzdelt vallástörténelmi közlések kiegyensúlyozása végett írom, amit írok.
Ha mást akar valaki olvasni ott a wikipédia meg a sok 'népszerű' kiadvány.

Lichtenstein!
Köszönöm támogatásod!

szárny 2010.04.29. 07:23:42

A blog mottója: "Pápaság első hét évszázadának keresztény propagandától mentes bemutatása"

Mármost kíváncsi lennék, mi a propaganda, ha ez sem az.

Még csak annyi fáradságot sem vesz a blogoló, hogy néha egy icipici hivatkozást odapöttyintsen. Vagy személyesen látta azt, amit ily magabiztossággal, és ily (l. @DominoFX ) igénytelen, műveletlen, tudálékos pökhendiséggel idefosott?

Hiába no: a kiválasztottságtudatból fakadó elvakult gőg. El is árulja magát szépen: "Én a MAGYARUL MEGJELENT (kiemelés tőlem) egyoldalú, sokszor direkt hazudozásokkal megtűzdelt vallástörténelmi közlések kiegyensúlyozása végett..."

Hát egyensúlyozd ki azt, kedves blogoló, amit én gondolok (mármint emberileg). Egyébként meg, kapd azt, amit megérdemelsz. Egy jottával se többet (már ha nagy történészként hallottad egyáltalán valaha ezt a latin szót), de kevesebbet se. Ezt kívánom neked, de megnyugtatlak, a kívánásom nélkül is így lesz.

Lucius Flavius Arrianus 2010.04.29. 07:24:16

@E.Katolnai:
ugyan nem vágyom a "nyelvtannáci" epitethon ornansra, de nem flakkon, hanem flakon, nem tíltaná, hanem tiltaná. A zsíros fazék szintúgy helytelen, mert a magyar nyelvi hagyomány egyszerűen nem ismeri: e kontextusban mindenképpen a húsos fazék használatos. Továbbá: a "segítő gesztus" külön írandó még akkor is, ha másképp gondolod.
Tiszteld meg olvasóidat - és önmagadat! - némi nyelvműveléssel. Kellemetlen olvasni a hibás szerkezetű mondatokat, a helytelen mellérendeléseket, a rossz szóhasználatot. Ez szintúgy független a te véleményedtől; hidd el, ha verekedni akarsz a magyar nyelvvel, alulmaradsz.

Terézágyú 2010.04.29. 07:48:50

1. A célkitűzés helyes és a megvalósítás helyes.
2. Valóban hozhatnál több forrásmegjelölést, legalább annyiban, ahogy fentebb említed Szókratészt.
3. A helyesírásra többet kell ügyelned.

ibn_battuta 2010.04.29. 08:35:53

Nem csak a bevett nyelvi fordulatokra és a helyesírásra kell ügyelni, hanem a helyes központozásra is. Azok a fránya vesszők nem dísznek vannak a jól megírt szövegekben!!
(Nálad nagyon sok helyen hiányoznak...)

stikasz_1 2010.04.29. 08:41:08

@ibn_battuta: Én úgy éreztem, az a vessző már a címbe is elkelne...

Papírsárkány 2010.04.29. 08:41:32

@szárny: Nem veszed egy kicsit túl személyesen a témát? :) Nyugodtság ;) Attól, hogy zavarnak a tények, nem fognak megváltozni.

Bummer 2010.04.29. 09:33:44

Nagyon tanulságos, hogy egy olyan ember is, aki számtalan gengszter-vonással rendelkezik képes egy csomó évezredekig is pozitív hatással lévő dolgot megvalósítani .

szárny 2010.04.29. 09:59:54

@tértivevény: De igen, személyesre veszem, és ehhez jogom van. Bár abban igazat adok neked, hogy ezúttal ágyúval llőttem bélféregre.
Mellesleg, nagy történészünk egyetlen forrása a wikipédia:
hu.wikipedia.org/wiki/I._Damasus_p%C3%A1pa
amelyhez a maga kútfejéből csak az útszáli trágárságokat bírta hozzátenni. Hiába, senki nem adhat mást, csak mi llényege.

Álljon itt ellenben egy "a magyarul megjelent egyoldalú, sokszor direkt hazudozásokkal megtűzdelt vallástörténelmi közlések" közül:
[http://lexikon.katolikus.hu/D/Damasus,%20I..html]
Damasus, I., Szt (Hispánia v. Róma, 304/05.-Róma, 384. dec. 11.): Szt Liberius pápa utódaként 366. X. 1.-384. XII. 11: pápa. - Apja Antonius róm. jegyző, majd diákonus és pap, anyja Laurentia, nővére Iréné volt. Családjából hozta magával a vt-k tiszt-ét. Liberius p. diákonusa lett, 355: vele indult a számkivetésbe, de még az indulás napján visszatért. A róm. klérussal együtt esküt tett, hogy Liberius életében nem választanak p-t, II. Félix mégis hamarosan ellenp. lett. Amikor 358: Liberius visszatért, ~ újra melléje állt. - 366. X. 1: a nép zöme ~t, egy kisebb csoport Ursinust választotta p-vá; az ellentétek véres összecsapásokban fejeződtek ki, (egyetlen napon a S. Sicininus-baz-ban 137 halottat számláltak össze). - A sokféle eretnekséggel szemben (→arianizmus, →apollinarizmus, →eunominianizmus, →novacianizmus) 371: és 374: zsin-ot tartott, s anélkül, hogy bárkit elítélt volna, megerősítette a Krisztusról és a Szentlélekről szóló tanítást. K-en a helyzet nem változott, ezért Theodosius cs. összehívta az I. →konstantinápolyi zsinatot, mely 381. V-VII. 30: ülésezett. ~ ennek dogmatikai döntéseit elfogadta, de a pátr. székek új rangsorát nem. 382: Rómában újabb zsin-ot tartott, amelyen Szt Ambrus és Szt Jeromos is részt vett, s megerősítette a Róma, Alexandria, Antiochia, Konstantinápoly sorrendet. Ettől kezdve használatos az →Apostoli Szentszék kifejezés. A lit-ban kötelezővé tette a lat-t, csak a Kyrie maradt gör. 382: Szt Jeromost titkárává tette, s megbízta a Szentírás lat. ford-ának revíziójával. Ékesítette a róm. baz-kat, újjáélesztette a vt-k tiszt-ét. Közel 60 verses sírföliratát, melyekkel a vt-k sírjait ékesítette, Furius Dionysius Filocalus véste márványba. 2 baz-t épített: az egyiket a Via Ardeatina és Appia között (később ide temették), a másikat a városban Szt Lőrinc tiszt. Ennek átépített változata a mai S. Lorenzo in Damaso-baz., ahová ereklyéit a 8. sz. végén átvitték. - Attrib-ai: monstrancia, tp-modell. - Lázas betegségek ellen kérik oltalmát. Ü.: dec. 11. - M: PL 13, 347-424. - Utóda 384. XII. 29: Szt Siricius. T.J.

LThK III:136. - BS IV:433. - Vanyó I:511. - SzÉ 1984:701. - Mondin 2001:47.

Bummer 2010.04.29. 10:12:40

@szárny:
Nos, szerzőnk forrása az Iván Gábor Elemér (aki arról híres, hogy örökre kitiltották a magyar wikipédiáról) és barátai által kedvelt vallaskritika.virtus.hu-n már megjelent cikk. Akik tudományos valláskritikának képzelik a 19. század közepének elfogult és műveletlen antiklerikális mozgalmi írásokat. Ilyeneket írnak ma, a 21. században.
Az alapforrás viszont ez a lap:
one-evil.org/people/people_04c_damasus.htm
ami pedig az ő műve:
www.ucadia.com/frank/frank.htm

szárny 2010.04.29. 11:05:53

@Lucius Flavius Arrianus: Szerintem KORPÁKOT VETSZ a disznók elé - vagy gyöngy közé KAVARODTÁL? :-))

Tudjuk már be szegény bloggernek, hogy nem az anyanyelvén kell kommunikálnia... egy fordítógéppel meg nincs értelme vitatkozni... :-))

szárny 2010.04.29. 11:09:05

Az általam ma már idézett mottó: "Pápaság első hét évszázadának keresztény propagandától mentes bemutatása" Sic. Névelő nélkül. Egy mottóban.
Melyik nyelvek is azok, amelyekben nem szokás határozott névelőt használni?

nyafnyaff 2010.04.29. 11:59:25

A történelem a múlté, vagy mindenképpen az a szándékod, hogy lejárasd a kereszténységet a múltbeli hibájúra mutogatva? A kereszténység nem egy személy életrajzán múlik.

Szerintem okoskodó kis "kék-fehér" vagy.

E.Katolnai 2010.04.29. 16:22:03

A pontokat, vesszőket kilehet cserélni, egész mondatokat át lehet fogalmazni, ám ettől az igazság semmit sem fog változni. Nekem is fájna, engem is idegesítene, ha hívő keresztény lennék, és ilyeneket olvasnék ...

Valószínű, h ha ráérek javítgatni fogom, azokat a mondatokat, melyek nincsenek szép magyarsággal megírva.
De ez nem fog a lényegen változtatni: további adatokat fogok felvonúltatni a sok berögződött tévhit enyhítésére.

Kék-fehér? - emberiségünk kultúrfejlődésének mindhárom démoni vallás: keresztény, zsidó, mohameddán gyalázatos kerékkötője, melyekre csak olyan szellemi rövidnadrágok büszkék, mint az engem itt támadó nyelvzsenik.
Tetszik, nem tetszik; tovább fogok publikálni ...

(későbbiekben tervezem egy teljes lista közlését az általam felhasznált idegen nyelvű valláskritikai könyveknek)

Ja még egy valami: a magyar nyelvű helyesírásjavítom engedélyezi a 'segítőgesztus' szó egybeírását ...

Lucius Flavius Arrianus 2010.04.29. 17:24:02

@E.Katolnai:

Te vagy a legelső ember a magyar weben, akit valóban, szívből szánok. Ha gyakorló hívő volnék, minden bizonnyal imádkoznék érted.
Aki az emberiség kultúrfejlődéséről beszél úgy, hogy a három monoteista vallást démonizálja és gyalázza, az magát az emberi kultúrát, civilizációnk egész felépítményét tagadja, függetlenül attól, hogy a vallás, annak megélése, gyakorlása, a monoteista egyházak politikai-társadalmi gyakorlata, maga a hit mit jelentett egykor és most - nem más ez, mint egy végtelenül buta félreértés.
Node: rendkívüli, már-már hősiesnek tűnő erőfeszítéseidhez sok sikert kívánok. Tudod, a monoteizmusok megértek már elég sok vihart, forradalmakat, nagy társadalmi átalakulásokat. Némelyiket megszenvedték, némelyiket katalizálták és inspirálták, s voltak olyan politikai filozófiák és társadalmi rendszerek, amik egyszerűen el akarták pusztítani - mégis túlélték mindegyiket.
Téged is túl fognak élni. Ha ezt az egyszerű és józan ésszel is könnyen belátható igazságot megérted és elfogadod, könnyebb lesz az életed. Hidd el, a gyűlölködés boldogtalanságot és frusztrációt okoz; ha megszabadulsz ezen nem igazán kellemes érzelmektől, még megtalálhatod a helyed a nagybötűs életben. Ehhez is sok sikert kívánok.

fromdtod 2010.04.29. 21:27:21

Nekem ez tetszett a kommentben: "A lit-ban kötelezővé tette a lat-t". Szerintem jó... Aki ilyet másol ide, az ne panaszkodjon a helyesírásról. Mondjuk ez legalább vicces...

E.Katolnai 2010.04.30. 03:14:21

Kedves Lebwohl!
Köszönöm.
A választ magánodban elküldtem a virtre.
üdv katolnai

E.Katolnai 2010.04.30. 03:58:05

Kedves Luci!
Igazán jól esik, h 'szívből szánsz' nagyon kijár nekem egy kis szánalom a sok támadás mellett.
Ha nem nem került volna hatalomra a kereszténység, akkor iszlám sem lenne, a zsidókat felszippantotta volna a görög-római kultúra pogánysága; elmaradt volna a sötét középkor, nem lett volna emberiségünk ezer évre visszaszorítva vallásőrültek tobzódása által, minden szempontból előrébb lennénk, - igaz az olyan figurák, mint te valami árokpartján hemperegnének álmodozva 'a civilizációnk egész felépítményén'

Mint magánember nem vagyok se frusztált, se boldogtala. A világ egyik leggyönyörűbb helyén lakom, egy trópikus kis csendes-nyugodt faluban a tengerparton. A 'nagybötűs élet' nekem már nem nyom kihívásokat vállaimra; még messze vagyok a nyugdíjkorhatártól, de már évek óta nem kell dolgoznom sem nekem, sem feleségemnek. Nincsenek adósságaink, anyagi gondjaink, - igaz nem vagyunk milliomosok - de megvan mindenünk, ami egy kényelmes és kellemes élethez szükséges. Imádkozz tehát azokért, akik rettegnek a munkájuk elvesztése miatt, akik félnek az áram, gáz, benzin árememeléstől, akiket tönkre tettek a komcsik, akiket megaláztak a liberálisok, vagy megerőszakoltak a klerikálisok.
Nem gyűlölök senkit, vannak vallásos haverjaim is, igaz nem sokan. Kritikus írásaimat nem hagyom abba, mert kellenek ilyenek is a teljesebb kép kikerekesítéséhez.
Inkább te meg a 'szárny' nick-nevű alak a frusztált és javasolom: szedjetek valamit, nehogy egyszer megüssön a guta vagy saját hátsó szeletek mérgező illata, (mert az ilyeneknek az bajt okozhat, ha túl büdös.)
üdv katolnai

Lucius Flavius Arrianus 2010.04.30. 07:24:06

@E.Katolnai:
"Ha nem nem került volna hatalomra a kereszténység, akkor iszlám sem lenne, a zsidókat felszippantotta volna a görög-római kultúra pogánysága; elmaradt volna a sötét középkor, nem lett volna emberiségünk ezer évre visszaszorítva vallásőrültek tobzódása által, minden szempontból előrébb lennénk (...)"
Nos, ha más nem, akkor ez a kis
szösszenet igazolja azt az egyiptomi méretű sötétséget, ami a fejedben van.
Ha pedig elhiszem azt (egyébként nem hiszem), hogy te egy trópusi tengerparton unatkozva, unalmadban írogatsz ilyen hitványságokat, akkor igazolva látom a tételt, miszerint a jómód és a gondtalanság tönkreteszi az emberi lelket.
Továbbra is szánlak; ékes példája vagy azoknak az emberi torzóknak akikből a történelemben vagy inkvizítorok, vagy kommünárok váltak. Mindkét archetípusnak megfelelsz: gyűlölködsz, tudatlan, türelmetlen és ostoba vagy. Jobbulást kívánok.

Laarson 2010.04.30. 10:03:46

@Lucius Flavius Arrianus:
Elösször is nekem is tetszik a blog, nyilván biztos vannak benne történelmi pontatlanságok stb.
Másodszor te kezdted az egész lesajnálást, kötözködést. Nem értem mért van erre szükséged. Nyilván a különböző vallások szerepet játszottak az emberiség fejlődésében. Viszont az európai illetve a nyugati kultúra szivesebben származtatja magát a görög kultúrából, nyilván ennek is megvan az oka. Gondoljunk csak például az Eu alapító okiratára ahol a különböző vallások lobbiztak hogy valamilyen szinten belekerüljenek ez azonban mégsem történt meg. Hogy a vallás mégis mennyire állt a fejlődés útjában gondoljunk például Gallilei esetére ennél jobb példa nem nagyon kell. Én nem vagyok sem ateista sem hívő. Fölösleges istent illetve a vallásokat tagadni is, szükségtelen. A jövővel kell foglalkozni, tudnikéne hogy merre haladunk, pár évtizeden bellül olyan súllyos próblémákkal fogunk szembenézni amelyre egyetlen vallás sem fog tudni útmutatást adni. Másrészről sajnos az egyház újra képes bebizonyítani hogy képtelen meg újjulni (itt egyetlen példát tudok felhozni az elmúlt hónapok botrányaira gondolok nem is a gyerekek ellen elkövetett dolgokra hanem arra a felső vezetés által folytatott gyakorlatra gondolok amely akadályozta a törtpéntek kiderülését illetve bújtatta azokat a személyeket akik ezeket a dolgokat elkövették). Gondoljunk bele ha a 20. században ilyen dolgok történtek akkor mik történhettek azokban az időkben amikor még az események dokumentálása gyerekcipőben járt. Az utolsó mondatod egyébként teljesen rád illik.

Bummer 2010.04.30. 10:40:20

@E.Katolnai:
- ezek történelmi tények volnának, hivatkozás nélkül csak spekuláció és primitív propaganda, aminek a fénykora a 19. században volt, a vallással kapcsolatos tudományok kialakulása előtt
- a sötét középkor éppen hogy nem az egyház miatt volt sötét. Európában az egyház volt az, ami megőrizte a tudományokat, az írás-olvasást stb. a népvándorlás idején. A barbárok nem tudtak és nem is akartak olvasni.

Lucius Flavius Arrianus 2010.04.30. 11:32:00

@Laarson:
Még magyarul sem írsz helyesen, de azért pontosan tisztában vagy a kereszténység társadalomtörténeti szerepével; gratulálok. Tanultatok volna ahelyett, hogy egy ilyen, szégyenteljesen ostoba, ráadásul alig látogatott blogban (nem véletlenül látogatják oly kevesen) próbáljátok terjeszteni azt, amivel valahol valakik beetettek titeket. Hát mit gondoltok ti magatokról? Tanulni nem tanultatok, ismeretanyagotok nulla, nem tudtok érthetően még beszélni sem.
Végtelenül buta dolgokat írtok, éktelen, csúf, helytelen magyarsággal, és azt várjátok, hogy valamelyest is tanult, értelmes emberek legalább egy pillantást vessenek rá? Várhatjátok ítéletnapig. Akik pedig vevők a hülyeségeitekre, maguk is ugyanolyan képzetlen, tanulatlan, ám ami még rosszabb, mindezt felismerni képtelen emberek. Tényleg csak sajnálni lehet titeket.
Persze, bárki hozzáférhet az internethez. Bárki bármit terjeszthet, ostobaságokat is.
Addig is: tanuljatok. Művelődjetek. Olvassatok. Ne az interneten hozzáférhető marhaságokat, hanem könyveket, ha még emlékeztek rá, mi is az. Hasznos is, rátok is fér.
Te pedig Laarsen, gyakorold a helyesírást, mert hátborzongató. Te mersz kultúráról, történelemről, múltról és jövőről hablatyolni, aki még szépen és érthetően sem tudod kifejezni magad, a tartalomról nem is beszélve? Van ám önbizalmad. Vagy csak ennyire hiányzik a realitásérzéked, hogy nem is vagy tisztában azzal, mekkora a műveletlenséged?
Itt abba is hagyom. Az önbizalomtól duzzadó hülyéket lehetetlen meggyőzni.

@Bummer:
azt hiszem, tényleg teljesen felesleges vitát folytatni a blog szerzőivel vagy törzsolvasóival, mivel az értelmes vita legalábbis felkészült feleket követel.

E.Katolnai 2010.04.30. 16:10:23

Brumi!
"- a sötét középkor éppen hogy nem az egyház miatt volt sötét. Európában az egyház volt az, ami megőrizte a tudományokat, az írás-olvasást stb. a népvándorlás idején." -
- et jelenti neked a felkészűltséget?
Tényleg annyira rögeszmés vagy, h nem tudod a műveletlen keresztény atyák mit műveltek a pogány iskolákkal? Gyűlölték a matematikát, fizikát, orvostudományt, lásd: kepeskeresztenyseg.blog.hu/2010/02/13/az_orvostudomany_elgancsolasa#comment-form
miután teljesen átvették a hatalmat, Ny.-Európában nem épűlt több út, viadukt, kikötő; nem voltak mérnökök, építészek, csak bibliát rázó vallástoprongyok, akik földig rombolták, lebontották az ókor nagyszerű templom remekeit, kalapáccsal szétverték a márványszobrokat, domborműveket, felégették a több százéves könyvtárakat, betemették a közfürdőket, stb. ... vagy te úgy tanultad, azok a vandálok voltak, meg a hunok? Felkészültség? te tényleg nem tudod kik voltak az igazi barbárok?
Látod, 'luci' is azt írja: "ismeretanyagotok nulla" -
- nos, ezt a nulla ismeretanyagot fogom mégjobban bővíteni, és talán a mondatszerkesztésre is lesz megoldás. Akkor miért fogtok hápogni?
Írhatnátok más cikkeimhez is egy kis cikiző hőbörgést, hadd szórakozzak. Mert megsérteni, megbántani úgy sem tudtok. Ahhoz, h komolyan vegyelek titeket előkellene jönnötök egy-két tartalmasabb kritikával, mert így az általános erőlködés tengerébe csak levegőért kapkodó, sértett emberkéket látok: amolyan okoskodó megmondókat ...

E.Katolnai 2010.04.30. 16:24:26

Luci!
35 éve elhagytam hazámat, azóta külföldön élek. Négy évvel ezlőtt felszámoltunk mindent Sydneyben, és most Ausztrália legészakibb csücskében lakom, ott ahol az őserdőkkel borított hegyek találkoznak a tengerrel. Nem unalmamban írkálok, (sosem unatkozom) hanem abban a reményben, h akad néhány olvasó, aki talál írásaimban fontos, vagy érdekes közlést: olyan történelmi részletet, amit még nem ismert, nem hallott.
Tudom, egyeseknek sértő lehet az amit írok, de ha csak egy tucat embert is elgondolkodtat, ha már csak egy tucat embernek is tetszik, akkor már megéri közölni, még akkor is ha engem szánogatsz.
Tudod mit? Ha erre jársz meghívlak egy ebédre, meg ha szomjas vagy szívesen fizetek néhány sört ... Ezt tényleg nagyon szívesen megtenném és nem szánalomból ...

David Bowman 2010.04.30. 22:28:29

@E.Katolnai: Miután kiirtott mindenkit, akit a hunok véletlenül meghagytak.

David Bowman 2010.04.30. 22:29:34

@E.Katolnai: Nyomjad csak. Nekem minden tetszik ami a papoknak nem.

David Bowman 2010.04.30. 22:31:55

Nyomjad csak cimbikém. Én bírom.

David Bowman 2010.04.30. 22:32:52

@Lucius Flavius Arrianus: A keresztények a középkor komonistái.

Günsergebirge 2010.05.10. 14:50:56

@E.Katolnai: Most vettem észre, válaszoltam.

Populus Asiduss Regis 2012.11.30. 13:39:23

Csak véletlenül botlottam ebbe a bejegyzésbe, most a stílust és az indulatokat nem méltatnám, csak néhány rövid megjegyzést tennék a történelmi pontosság kedvéért, ami hagy némi kívánnivalót maga után.
1: A Karácsonyt nem helyezhette Damasus december 25-ére, mert már egy 354-es chronograph ebben az időpontban említi
2: A Saturnlia és a Natavis Sol Invicti nem ugyanaz az ünnep.
3: A Natavis Sol Invicti nem a pogányok legnagyobb ünnepe volt.
4: Libaniosz, ahhoz képest hogy 368-ben megölik a kereztények, még 392-ben is vígan élt. A keresztényeknek amúgy semmi közük nem volt a halálához.
5: Flavius Julianusz halála nem tisztázott. A keresztény tisztek összeesküvése fikció.
A többit „ tényt” is ehhez méltóan kell értékelni...

E.Katolnai 2012.12.01. 18:40:25

Igaz már korábban észrevettem – de azért köszi figyelmeztetésed, mert javításra serkentett – hogy Kenneth Humphreys-től átvettem részadatokat, melyek pontatlanok. Libaniosz az egyik, amit töröltem, mert Libanioszt tényleg nem ölték meg és igazság szerint le kellett volna ellenőriznem. Az szintén az igazsághoz tartozik, h nem egyszerű minden részadatot, mellékszereplőt, melléktörténést leellenőrizni és nincs senki, aki szakmailag átnézné és segítene a pontatlanságok kiküszöbölésében. Ezért kérem rendszeresen olvasóimat, h segítsenek, hívják fel figyelmem, hiszen ha megnézed azt a sok adatdömpinget, melyeket közlök, akkor szinte lehetetlenség azt elvárni, h az hibamentes legyen. Ilyen esetben kijavítom minden további nélkül és megköszönöm a figyelmeztetést.

De a többi általad említett 'hiba' nem biztos, h inkorrekt …

A Saturnalia ünnepe Szaturnusz isten tiszteletére kezdődött dec. 17-én és teljesen átcsúszott a téli napforduló ünneplésébe, azaz dec. 23-ig tartott. Mivel a két ünnep egybefolyt így nyugodtan lehet egy azonos ünnepnek tekinti, még akkor is ha kezdetben két név szerint, két ünnepeként volt megülve.

Az új nap születése (Natavis Sol Invicti) az ókori kultúrákban majdnem mindenhol a legfontosabb ünnep volt, így Egyiptomban is, ahol Ozirisz születésnapját majd két héttel később (jan. 6) ünnepelték. Ha nem ez volt a pogány vallásosság legnagyobb ünnepe, akkor mi volt?

A 354-es chronograph hitelességében ne légy oly biztos …
Az általad felhozott 354-es chronograph, másnéven Filocalian Kalendárium valamint a chronograph 12 fejezetében feltüntetett  "VIII kal. Ian. natus Christus in Betleem Iudeae" mondatrész kései interpoláció. Az eredeti kéziratból semmi sincs meg és az összes másolat jelentősen kései Karoling másolatok. (A 12. fejezetben, oda nem illő helyre, a lap tetejére toldották be a szöveget.)

Flavius Julianusz halála nagyon is tisztázott, ha megnézed Libaniosz gyászmiséjét:
„Akarja valaki hallani, hogy ki ölte meg őt? Nevét nem ismerem, de nem az ellenség közül való volt azt biztosra vehetjük és amire az a bizonyíték, hogy az ellenség soraiból senki nem jelentkezett jutalomért, pedig a perzsa királydicsőséget és pénzt ajánlott annak, aki a halálos csapást a császárra rámérte. Mégsem jelentkezett senki, pedig ha lett volna ilyen, akkor az büszkén előállt volna.” (Libaniosz, Halotti Oratio 18.274)

Ennek ellentmond: Ammianus Marcellinus
Ammianus Marcellinus kétségkívűl az ókor egyik legjelentősebb történésze volt, ám többszörösen átmásolt kötetei néhol erősen korrumpál és hézagos. A legidősebb másolatok a Karoling korból származnak, Fulda monostorában egy már eleve hibásan másolt mintát használva. Egy másik IX. századi töredék a 'Frank Kódex' hat (másolt) lapot tartalmaz az eredeti alkotásból. A Karoling papok pont Libaniosz vádja ellensúlyozására szerkesztették be Ammianus munkájába a császár halálára vonatkozó közléseket.

Tekintettel Libaniosz logikus feljegyzésére (a perzsák soha nem hivatkoztak – Julianus halálát illetően – bátor vitézi perzsa tettre), és a Karoling additióra inkább elfogadhatóbb a keresztény tisztek orvtámadása, hiszen szegény Julianust ezek jobban gyűlölték, mint a perzsák.
Köszönöm megjegyzéseid és ha találsz bármilyen más hibát kérlek közöld. Üdv katolnai

E.Katolnai 2012.12.01. 18:53:19

@Populus Asiduss Regis: Ha válaszom nem kielégítő, akkor nyugodtan jelezd hiányosságát.

E.Katolnai 2012.12.02. 07:05:56

@Populus Asiduss Regis: Még egy kis adat, ha már így értünk a történelemhez meg, hogy mi a vitatott s mi nem …
A Kopt egyház szentjei között találod Szent Mercuriust, aki a keresztény hagyomány szerint Julianus császárt megölte. A keresztény ikonográfiában számos ábrázolást találni, mely a gyilkosságot ábrázolja.
Beütöd: 'icon Saint Mercurius killing Julian' a – majd rákattintasz: 'images' –, és máris láthatod, h a korai keresztény művészek számára korán sem volt ”vitatott” Julianus halála.

A többit „bírálatodat” is ehhez méltóan kell értékelni...

Custodia 2012.12.24. 08:54:16

Gratulálok ! Jó írások. Amiket felszínre hozol, azok a hamiskereszténység jellemzői. Olyan vallások, amelyeket Jézus is megtagad:

"Nem mindenki fog bemenni az egek királyságába, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram«, hanem az, aki cselekszi égi Atyám akaratát. 22 Sokan mondják majd nekem azon a napon: »Uram, Uram, nemde prófétáltunk a te nevedben, démonokat űztünk ki a te nevedben, és sok hatalmas cselekedetet vittünk véghez a te nevedben?« 23 De én akkor megvallom nekik: Soha nem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, ti, akik törvénytelenséget műveltek!" (Máté7:21-23)

E.Katolnai 2012.12.26. 16:24:32

@Custodia: Kedves Custodia!
Köszönöm elismerő véleményed és látogatásod. Üdv katolnai

ekszvájzed 2017.01.11. 14:15:00

@E.Katolnai:

Miközben itt azt ún. "visszavetés" zajlott, teszerinted, Kína meg Japán se fejlődött, India se, sőt Afrika, meg Amerika se, B+ ...

A gyarmattartó, munkásnyomorgató, világháborúzó, ultranacionalista tőkés kapitalizmus, imperializmus és a bankáruralom hozta el azt a technikai-tudományos előretörést, amiben te anyira hiszel ...

Megnyugtathatlak: az annyira ajnározott görög ill. hellénista "brainstorming" világa, Alexandriában, és onnan kisugározva másutt is csak egy kirakat volt, a rómaiak azzal se kezdtek semmit, nem lett gőzgép, vasút, meg léghajó abból se, valahogy elmaradt a steampunk.

De még a csodálatos hébereket se érdekelte, egészen addig, míg már a 18. században a "goj" egyetemekre nem kezdtek el járni.

E.Katolnai 2017.01.16. 05:47:17

@ekszvájzed:
Kedves Ekszvájzed!
A IV.-VI. sz. kínai, japán, indiai fejlődését vagy visszaesését nagyon nehéz felmérni, ahhoz több, rendkívül szakosított kutató tanulmányaira lenne szükséges és főleg ennek a stagnálásnak vagy fejlődésnek az európai gazdasági-politikai-vallási életerére történő ráhatását szinte lehetetlen lenne rögzíteni.
Ennél valamivel többet tudunk a Római-birodalom fennhatósága alatt lévő észak-Afrikáról, ám ott is azt látjuk, h Jusztinianus után minden egyre ramatyabb lett.
Nem csak én hiszek a „gyarmatosító, munkásnyomorgató, háborúzó” európai őseink másokat kihasználó, elnyomó cselekedeteiben, hanem Te is élvezed ennek mindennek előnyét. Van áramod, komputered, nem a hátadon hordod haza a vizet, nem tojod össze lakóterületed, mert van angol wc-d, nem gyalog vagy szamáron közlekedsz …
Az amerikai indiánok miért nem fejlődtek technológiailag, miért rekedtek meg az emberáldozatok vérgőzében, még a kerék használatát sem voltak képesek megalkotni. Az európai emberek bányákat nyitottak, fémet olvasztottak, kőt faragtak kastélyokat, iskolákat építettek, miközben az afrikai négerek a fák árnyékában döglöttek, tamtamoztak meg táncikáltak: büdös volt számukra a tanulás vagy a munka. Nem is érdemeltek mást, mint elnyomást, elhurcolást, kizsákmányolást a lényegesen értelmesebb, fejlettebb európai emberektől.

Gőzgépeket pedig alkottak a Római-Birodalomban, csak üzemeltetésük, gyártásuk sokba került a rabszolgák ingyenmunkájához viszonyítva.
Üdv katolnai